Az utódlás nehézségei

2024. Július 22.

Az utódlás nehézségei

Az éves forgalom egynegyede veszhet el

 

A Niveus Consulting Group felmérést készített a magyarországi kkv szektorban azon vállalkozásoknál, ahol az elmúlt esztendőkben generációváltásra került sor, és a cégvezetést nem közvetlenül rokoni kapcsolaton keresztül vették át.

A felmérés alapján a magyarországi kis- és középvállalkozásoknál az elmúlt esztendőkben az éves forgalom közel negyedét, átlagosan 22,5 %-át vesztették el mindössze egy üzleti éven belül azon vállalkozások, melyeknél nem a megfelelő utód vette át az ügyvezetést. Egyes esetekben pedig nem csak forgalomcsökkenésről, de komoly veszteségekről, csődközeli állapotról is beszélhetünk.

A felmérés célja az is volt, hogy a rosszul kivitelezett utódlások esetében konkretizálni lehessen azokat a tényezőket, melyek közvetve vagy közvetlenül, de hozzájárultak az eredményesség romlásához.

A vevők harmada elveszett

A felmérésben részt vevő cégvezetők minden esetben igyekeztek olyan külsős számára átadni a vállalkozásukat, akik szakmai kompetenciája megfelelő, valamint reputációjuk is kiemelkedő az iparágukban. A nyilatkozatok alapján a kezdeti időszakokban a vállalkozások termelékenysége nem változott, sok esetben hatékonyságjavulás is megmutatkozott. Ugyanakkor az utódok igyekeztek minél hamarabb teljeskörű önállóságot kialakítani, és elfordultak a korábbi ügyvezetőtől, minimális kommunikációt folytattak elődjükkel. A generációváltás egyik legfontosabb lépését hagyták el ezekben az esetekben, hiszen a vállalkozások korábbi vízióit elhagyták, és olyan változásokat eszközöltek, mely mind a belső, mind a külső környezetben negatív hatásokat generáltak. Az utódok nem ismerték megfelelően a vállalkozások eredményességének mozgatórugóit, új technológiák, termékek irányába mozdultak el, melyek számos esetben jelentős veszteségeket generáltak. „A vállalkozások ügyfelei, beszállítói szoros kapcsolatban álltak a korábbi cégvezetőkkel, mely kapcsolatok ápolását figyelmen kívül hagyták, ezáltal stratégiai vevők fordultak el a vállalkozásoktól -a felmérésben szereplő vállalatok vevőbázisuk harmadát elvesztették. „ – tette hozzá Németh Balázs, a Niveus Consulting Group Tranzakciós tanácsadási és vagyonértékelési üzletágának menedzsere.

Jelentős forgalomcsökkenés

A vállalkozások likviditása sérült, a beszállítók nem kerültek időben kifizetésre, így a vevői igények kielégítésére sem adódott esélyük. A felmérésben részt vevő vállalkozások esetében mindez oda vezetett, hogy a 2022. évi forgalmukhoz képest a 2023. évi forgalom átlagosan 22,5 %-kal csökkent (volt, ahol ez fél milliárd forint árbevétel kiesést jelentett), és egyes vállalkozások veszteséget is termeltek, melyre esetükben évtizedek óta nem volt példa. A negatív teljesítmény a vállalkozások munkavállalóira is hatással voltak, motivációs problémák merültek fel, valamint kulcsmunkavállalók távoztak (vagy kerültek elbocsátásra).

Hiányos pénzügyi felkészültség a cégek 80%-nál

Kiemelendő probléma volt az utódok pénzügyi felkészültsége is. Az új cégvezetők szakmai helytállósága ellenőrzésre került, ugyanakkor az ügyvezetők fontos feladata a társaságuk pénzügyi vezetése is, mely a felmérésben részt vevő vállalkozások esetében nem minden esetben került megfelelően kivitelezésre. A vállalatok 80 százalékánál a pénzügyi tervezés elmaradt, nem készült sem rövid, sem hosszú távú üzleti terv, az egyes termékek megtérülése nem került nyomon követésre. A folyamatos profitábilis működés ugyanakkor megköveteli a pénzügyi tervezés meglétét, ennek elhanyagolása minden vállalkozás esetében komoly kockázatokat rejt magában. Ezt a kockázatot erősíti többek között a rövid távú finanszírozási problémák felmerülése is, mely a felmérésben részt vevő vállalkozások 65%-át egyöntetűen jellemezte, több esetben, a megkérdezettek 30%-nál a hitelek ütemszerű törlesztése is elmaradt.

A Niveus Consulting Group szerint a felmérés eredményei mind a hibásan kivitelezett generációváltás következményei. Amennyiben családon belül veszik át a cégvezetést, úgy nagyobb eséllyel sikerül fenntartani a vállalkozás stabilitását, és zökkenőmentesen folytatódhat a működés. Azonban előfordulnak olyan esetek, amikor csak külső utódlásra van lehetőség. Ilyenkor a stafétabot átadását megelőzően kellő időt kell szánni a tervezésre, valamint a megfelelő utód kiválasztására. Ugyanakkor a korábbi ügyvezetőkre fontos szerep hárul a nyugdíjba vonulásuk kezdeti időszakában is, az utóduk mentorálása, a folyamatos kommunikáció megléte elengedhetetlen a vállalkozás eredményességének fenntartásához, valamint a vállalati kapcsolatok ápolásához egyaránt.

A Niveus tranzakciós tanácsadási üzletágának szolgáltatásairól ITT olvashatnak.

Kérdése van?
Forduljon bizalommal szakértő kollégánkhoz

Hírek

Niveus hírlevél – 2022. november

2022. november 22-én elfogadták és 23-án kihirdették az őszi adócsomagot. 2022. december 1-ig kell bejelentést tenniük azoknak, akik a társasági adót devizában szeretnék megfizetni. Novemberi hírlevelünkben ezekkel a témákkal foglalkozunk, egyúttal örömmel jelentjük be, hogy 2023. január 1-jétől új üzletággal, a könyvvizsgálati szolgáltatásokkal bővül a cégcsoport tevékenységi köre (Niveus Audit), amely a „one-stop-shop” megközelítést tovább erősíti (minden szolgáltatást egy helyen, az adott társaságot kiválóan ismerő szolgáltatótól lehet igénybe venni).

A Niveus Consulting Group közleménye az áfabevételek alakulásáról

Súlyos ára van annak, hogy minden rekordot megdöntenek az áfabevételek (vg.hu)

Kapcsolat

+36 30 861 4009

Köszönjük üzenetét!

Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!