A bevallási határidő kitolását sürgeti a Niveus Consulting Group

2021. Március 10.

A kormány már tavaly áprilisban a 140/2020. (IV. 21.) rendeletében szabályozta a bevallások későbbi beadásának lehetőségét. A Niveus Consulting Group szerint ez az adminisztrációs enyhítés idén is ráférne a cégekre, különösen a 2021. március 8-ától elrendelt óvoda- és iskolabezárások és az erősen javasolt otthoni munkavégzés fényében.

 

A tavaly áprilisi jogszabály értelmében a cégek a május 30-áig esedékessé váló éves bevallási kötelezettségeiknek (például társasági adó, KIVA, helyi iparűzési adó, innovációs járulék, stb.) 2020. szeptember 30-áig tehettek eleget. Egyúttal az esedékes éves adóikat is eddig az időpontig voltak kötelesek megfizetni.

 

Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere szerint a cégek a jelenlegi helyzetben is üdvözölnék a tavalyi rendelet „leporolását” és reaktiválását, ugyanis a napokban elrendelt intézkedések különösen nehézzé tehetik az egyes cégek „normál” működését és ki tudja, hol lesz még a vége.

 

A jogszabályalkotó különösen kedvező helyzetben van, ugyanis a tavalyi tapasztalatok már ismertek, a korábbi jogszabályi szöveg is rendelkezésre áll, egyúttal a vállalkozások érdeke is azt kívánja, hogy a hosszabbítás mellett döntsenek.

 

A korábbi szeptember 30-ai bevallási határidő a szakértő szerint „jól vizsgázott, egyúttal a hatóságok is felkészülten állhatnak a módosítás elé, így nem lehet elvi akadálya a határidő kitolásának”.

Kérdése van?
Forduljon bizalommal szakértő kollégánkhoz!

Hírek

Három gyermeket nevelő anyák adómentessége – megjelentek a részletszabályok

2025 októberétől új, értékhatár nélküli szja-mentesség lép életbe a három gyermeket nevelő anyák számára, azonban a jogosultság és az alkalmazás részletszabályai több gyakorlati kérdést is felvetnek. Milyen jövedelmekre érvényesíthető a kedvezmény? Mikor jár teljes hónapra, és milyen nyilatkozat szükséges hozzá? A szabályozás több ponton eltér a már ismert kedvezményektől, ami a HR és a payroll számára is új feladatokat jelent. A cikk összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat és az alkalmazás kritikus pontjait.

Niveus hírlevél – 2020. október

2020. október 12-én benyújtotta a kormány a 2021-es adócsomagot a parlamentnek. Októberi hírlevelünkben a jövő évre tervezett fontosabb változásokat foglaljuk össze, illetve szeretnénk felhívni a figyelmet a csoportos társasági adózással kapcsolatos közelgő határidőre és egy fontos...

Hírlevél - 2026. február

Változik a szocho-kedvezmény bevallása, közeleg a 2025-ös GloBE-bejelentés határideje, és új iránymutatás érkezett a globális minimumadóhoz kapcsolódó adókedvezményekről. Fókuszban az érdemi EPR-ellenőrzések, a 2026-tól adómentes reprezentáció, valamint a fenntarthatósági jelentések könyvvizsgálata – és elindult a Niveus 2026-os gazdasági felmérése is.

Kapcsolat

+36 30 678 9794

Köszönjük üzenetét!

Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!