Az iparűzési adó csökkentése
Az iparűzési adó csökkentése a vonatkozó 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján kizárólag a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak jár, azok közül is azoknak, amelyek nettó árbevétele...
Mit jelent a 300%-os adóalap-kedvezmény, avagy lassan a testtel, jobban megéri látvány-csapatsportot támogatni
Adóalap-kedvezmény vagy adókedvezmény
Először is fontos tisztázni, hogy a kedvezmény adóalap-kedvezmény. Tehát, a befizetett összeg háromszorosát nem a fizetendő adóból, hanem annak alapjából kell levonni. Ez azt jelenti, hogy a 9%-os társasági adó kulcs miatt valójában az átadott összeg 27%-át, azaz az adókulcs háromszorosának megfelelő összeget kapja meg a vagyonrendelő kedvezményként. Azaz, minden átadott 100 forint után 27 forinttal kevesebb adót kell fizetni.
Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere szerint szemben a látvány-csapatsport támogatással a vagyonkezelő alapítványok támogatása még így is költséget jelent a cégnek, hiszen a megspórolt adó csak részben kompenzálja az alapítványnak átadott pénzt. Maradva a példánál, 100 forint adományozása esetén 73 forintot továbbra is saját zsebből kell a cégnek kifizetnie, hiszen az adóalap-kedvezmény csak az átadott összeg 27%-ának megfelelő részben kompenzálja az adományozót.
Ezzel szemben a látvány-csapatsport támogatása esetén az átadott összeg teljes egészében a fizetendő adót csökkentő tétel, tehát amennyit a cég átadott a sportklubnak, annyival kevesebb adót kell fizetnie és még ezen felül kap adóalap-kedvezményt a támogató. A sportklubot támogató cégnek azért éri meg adózási szempontból is a támogatást, mert amit kifizet támogatást, azt az adó összegéből levonhatja, így maga a támogatás nem kerül pénzbe, csak adó helyett támogatást fizet és ezen kívül még valamennyivel kevesebb lesz a fizetendő adója.
Akkor kinek éri meg a vagyonkezelő alapítványt támogatni?
Elvileg bárki élhet az adóalap-kedvezmény adta lehetőséggel, egyetlen cég sincs kizárva a kedvezményből. Ugyanakkor a szó pénzügyi értelmében nem éri meg vagyonkezelő alapítványokat támogatni, összességében a cég ráfordításai meg fogják haladni a ténylegesen kapott adókedvezmény összegét. A nettó pénzügy nyereség továbbra is csak a látvány-csapatsportok támogatóit illeti meg.
A vagyonkezelő alapítványok támogatását tehát az egyéb alapítványi támogatásokkal érdemes összevetni; azoknak érdemes elgondolkodni ezen elgondolkodni, amely cégek amúgy is juttatnának valamilyen alapítványi vagy hasonló jótékony célra és az így kapott összeg után elérhető adókedvezményt szeretnék maximálni.
Kérdése van?
Forduljon bizalommal szakértő kollégánkhoz!
Az iparűzési adó csökkentése a vonatkozó 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján kizárólag a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak jár, azok közül is azoknak, amelyek nettó árbevétele...
We are proud to announce that from 21st November 2024, our group continues its operation under a shortened name - Niveus - and with a new brand strategy.
A napokban jelent meg a Pénzügyminisztérium azon közleménye, amely szerint pozitívan bírálják el a beszámolók, illetve az azokhoz kapcsolódó bevallások május 31-ei határidejének elmulasztása kapcsán beadott igazolási kérelmeket– hívja fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.
Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!