Brexit – a brit üzleti partnereket továbbra sem árt kifizetni

01/01/2020

*Brüsszel, Lugano, Róma

Ezek a városok nem egy nyári körutazás állomásai, hanem a cégek nemzetközi szerződéseihez kapcsolódó fontos egyezmények aláírásának helyszínei. Ezek döntik el például, hogy egy szerződésre a magyar Polgári Törvénykönyvet kell alkalmazni, vagy ha perelni szeretné egy cég a nemfizető brit ügyfelét, akkor azt Budapesten, vagy Londonban teheti meg.

Ez utóbbira vonatkoznak az úgynevezett joghatósági szabályok, amelyek azt akadályozzák meg, hogy egy magyar cég itthon beperelje az említett brit céget, míg utóbbi Angliában forduljon bírósághoz. „Az 1968-ban aláírt Brüsszeli Egyezmény főszabálya szerint mindig az alperes székhelye szerinti országban kell pert indítani.” – foglalta össze Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere.

Egyesült Királyság, Dánia, Norvégia

Az Egyesült Királyság része a Brüsszeli Egyezménynek (megj.: ma már az egyezmény helyébe egy EU rendelet lépett). Ezzel szemben például Dánia, EU tagsága ellenére sem része a megállapodásnak. Norvégia viszont Svájccal és Izlanddal együtt aláírta az úgynevezett Luganói Egyezményt, ami alapján az EU-s joghatósági szabályok vonatkoznak rájuk – hiába nem EU tagok.

„Az, hogy kilép az Egyesült Királyság az EU-ból, még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy teljesen kiválik az egységes jogrendszerből. Látható, hogy az EU-n belül is kimaradhat valaki, sőt, az EU-n kívülről is alávetheti magát a joghatósági szabályoknak egy ország. Ehhez még csak egyezményt sem kell kötni az EU-val – elég, ha az EU-s szabályozással megegyező brit törvényeket fogadnak el, és ezzel a probléma megoldódik.” – tette hozzá a Niveus Consulting Group szakértője.

A bíróságot kiválasztottuk, jöhet a végrehajtás

Azért is fontos, hogy csak egy bíróság járhasson el az ügyben, mert így könnyebb megszervezni az ítélet végrehajtását is. Ha az egyes országok más-más bíróságot tartanának illetékesnek az ügyben, akkor a másik országban hozott ítéletet nem lennének hajlandóak végrehajtani. Az első lépés tehát a joghatósági kérdés megválaszolása lesz a Brexit után.

De a cégeket egy ponton túl nem érdekli, hogy milyen szabályok alapján választjuk ki az eljáró bíróságot. Sokkal fontosabb, hogy ha ítélet születik, akkor azt végre is lehessen hajtani. Ezt is a már említett Brüsszel rendelet, illetve a Luganói Egyezmény szabályozza. Ma, ha egy magyar bíróság ítéletet hoz, azt a brit végrehajtóknak pont ugyanúgy végre kell hajtani, mint egy ottani ítéletet. Ugyanez igaz fordítva. Tehát azért sem érdemes az elismert számlák kifizetését megtagadni, mert egy brit cég pont ugyanolyan feltételekkel fogja tudni végrehajtani azt egy magyar céggel szemben, mint egy hazai beszállító. Sőt, elképzelhető, hogy egy brit cég még magasabb végrehajtási költségeket követelne.

Fischer Ádám szerint kérdés, hogy milyen lehetőségek maradnak a végrehajtásra a Brexit után. Ha semmilyen megállapodás nem születik, akkor nagy eséllyel egy magyar cég egy magyar bírósági ítélet alapján nem fog tudni követelést érvényesíteni egy brit partnerrel szemben. Cserébe, ha egy londoni bíróság marasztalna el egy magyar céget, attól még nyugodtan aludhat az ügyvezetés. Sokkal valószínűbb azonban, hogy valamilyen köztes megoldás fog kialakulni az EU és az Egyesült Királyság között. Elképzelhető, hogy ha nem is közvetlenül, de valamilyen egyszerűsített úton-módon lehet majd az ítéleteket kölcsönösen végrehajtani.

A gazdasági kapcsolatok fenntartásához ez elengedhetetlen lenne, mert a bizalmat nagyban segíti az a tudat, hogy a követeléseket gyorsan végre lehet hajtani, akár egy brit céggel szemben is.

Do you have any questions?
Please do not hesitate to contact our expert colleague:

News

Parallel payroll – a biztos átállás záloga a bérszámfejtési szolgáltatás bevezetési szakaszában

A bérszámfejtés kiszervezése nem egy egyszerű átadás-átvétel, hanem egy kritikus pont, ahol a hibák közvetlenül a működésben jelennek meg. Hogyan biztosítható, hogy az induláskor minden adat, számítás és kifizetés pontos legyen? Mitől válik egy implementáció valóban kockázatmentessé? Az összefoglaló bemutatja, miért kulcselem a parallel payroll, és hogyan garantálja a szolgáltatás indulás előtti szakmai bizonyosságot.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

Karbonvám kötelezettség

Az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM) egy olyan rendszer, amelyet az Európai Unió hozott létre a kibocsátási kockázat csökkentése érdekében. A CBAM célja, hogy az uniós országokba behozott termékek szén-dioxid-kibocsátását megfelelően számontartsa és ellensúlyozza. Az első CBAM adatszolgáltatási kötelezettség határideje eredetileg január 31 volt, de ezt végül kitolták február végére, így van még pár nap felkészülni. – foglalja össze a Niveus Consulting Group

Köszönjük üzenetét!

Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!