Sajtóközleményünk a NAV ellenőrzési gyakorlatáról

2023. Szeptember 19.

Egyre több adót szednek be

 

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 3 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2022 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy az adóhatóság és az adózók közül az utóbbiak fordulnak leginkább a Kúriához fellebbvitelezés miatt.

 

Egyre több adót szednek be

 

2020-ban 15 812,9-, 2021-ben 17 573,1-, 2022-ben 20 601,8 milliárd forint adót szedett be a NAV.

2020-as éves adóbevételek alakulását jelentősen befolyásolta a COVID-19 járvány gazdasági szereplőkre gyakorolt negatív hatása, és az azok kezelésére hozott gazdaságvédelmi intézkedések.

2021-ben a növekedés legfőbb oka – a mérsékelt bázisadatokon túl – a termelői és fogyasztói árak emelkedése volt, ezen kívül az év második felében, a járványhelyzet javulásával a gazdálkodási feltételek pozitívan változtak.

A 2022-es bevételekből a jelentős többlet részben ebből származik:
• a foglalkoztatáshoz kötődő adónemek vártnál magasabb teljesítéséből (prognózist meghaladó bérnövekedés és kedvező munkaerőpiaci folyamatok),
• a vártnál magasabb inflációs és belső fogyasztásipályából (az áfa-előirányzat több, mint 1 000 milliárd forinttal teljesült túl), valamint
• a 2022-es adóintézkedésekből, extraprofitadókból

 

Az ÁFA a figyelem középpontjában

Az ellenőrzési megállapítások leggyakoribb adóneme mindhárom vizsgált évben az ÁFA volt. 2020-ban a megállapítások 87,35%-a volt ÁFA-val kapcsolatos, 2021-ben ez a szám 89,5% volt, míg 2022-ben 90,6%-ra emelkedett az ÁFA-val kapcsolatos megállapítások száma. A megállapítások értéke folyamatosan nő – jegyezte meg Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

 

Az adózók előszeretettel mennek Kúriához

Kúriához vitt ügyekből 2022-ben volt a legkevesebb, ezzel együtt itt volt a legalacsonyabb a

NAV javára ítélt döntések aránya, ám a maga 62,2%-ával még így is jócskán meghaladta az ítéletek felét. Mindhárom évben az adózók fordultak inkább a Kúriához a döntésekkel szemben, ám 2020-ban és 2021-ben közel annyiszor nyújtottak be az adózók felülvizsgálati kérelmet, mint az Adóhatóság.

 

Ezzel együtt az is látszik, hogy a lefolytatott adóellenőrzések számához képest elhanyagolható azon ügyek száma, ami eljut a legfelsőbb bírói fórum elé. Ennek oka részben az, hogy az adóvizsgálatoknak egy része eleve ún. jogkövetési vizsgálat, amely nem állapít meg adóhiányt csak rögzíti a tényállást és az esetleges jogsértést. De még az adóvizsgálatok esetében is gyakran elfogadják az adózók az adóhatóság döntését – hangsúlyozta Bagdi Lajos.

 

 

 

 

 

Kérdése van?
Forduljon bizalommal szakértő kollégánkhoz!

Hírek

Miért érdemes áttérni a devizaalapú könyvelésre és adófizetésre?

A forint novemberre rég nem látott erőre kapott az euróval szemben, év eleje óta mintegy 6%-ot erősödve. Bár ez kedvez az infláció mérséklésében, komoly kihívást jelent az exportőr cégek számára. A forintban számított árbevételek csökkennek, a pénzügyi mutatók ingadoznak, az éves tervezés bizonytalanná válik. Ilyen környezetben a devizában történő könyvelés jelentős előnyöket kínál: stabilabb, átláthatóbb pénzügyi képet, jobb tervezhetőséget és a nemzetközi összehasonlíthatóságot biztosít a vállalkozás számára – hívja fel a figyelmet Antretter Erzsébet, a Niveus adótanácsadási üzletágának vezetője.

Niveus hírlevél – 2021. november

Mégsem készít áfa bevallás tervezeteket a NAV. Marad a fordított áfa a gabona és acélipari termékeknél. Kedvező változások várhatóak a home offiice szabályozásban. Nem mindig hivatkozhatunk „vis maior”-ra, ha késik a beszállítónk. Fontos lehet az informatikai rendszerek felülvizsgálata. Novemberi hírlevelünkben ezekkel a témákkal foglalkozunk.

Megszűnik az Ügyfélkapu, hogy érinti ez a könyvelőket?

A Niveus Legal a portfolio.hu-n beszél arról, hogy mi lesz azokkal a könyvelőkkel, akik eddig az Ügyfélkapu azonosítóval léptek be az ügyfelük nevében az ügyintézési felületekre? Fontos tudni, hogy 2025. január 16-ától megszűnik az Ügyfélkapu és mellette egy sor bejelentkezési mód a közigazgatási, önkormányzati, bírósági és egyéb ügyintézési portálokra, helyettük két opció marad: a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás és az Ügyfélkapu+. A cikkben olvashatják a könyvelők lehetőségeit!

Kapcsolat

+36 30 678 9794

Köszönjük üzenetét!

Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!