Közleményünk sajtóközleménye az elektronikus aláírás bevezetésének egy évvel történő elhalasztásáról

2023. November 8.

Hosszú sejtetés után végül beigazolódott a pletyka: a jogalkotó elhalasztotta ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény (azaz az új ingatlan-nyilvántartási törvény, röviden új Inytv.) hatálybalépését, ezzel együtt pedig az új, elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer (E-ING) bevezetését – tudatta Halmos Tamás, a Niveus Legal | Halmos és Jánosi Ügyvédi Iroda irodavezető partnere.

A nemrégiben kihirdetett módosító jogszabály, azaz a 2023. évi LXI. törvény értelmében az új Inytv. 2024. február 1. napja helyett 2024. október 1. napján lép hatályba. A jelenlegi tervek szerint tehát még hozzávetőlegesen 1 évig marad velünk a jelenlegi szabályrendszer és a papíralapú eljárások. (Azért érdemes megemlíteni, hogy ezek a jelenlegi tervek, mert nem ritka egy jogszabály hatálybalépésének többszöri elhalasztása. Akik figyelemmel követik az új Inytv. hatálybalépéséhez vezető folyamatot, tudhatják, hogy ez a mostani már a második halasztás. A jogszabály kihirdetésekor a hatálybalépés ugyanis még 2023. február 1. napjára volt időzítve, amelyet a jogalkotó első alkalommal 2024. február 1. napjára halasztott. Innen csúszik most tovább a hatálybalépés 2024. októberére.)

Amíg az új Inytv. hatálybalépésével beüzemelésre kerül a korszerű, más közhiteles adatbázisokkal összekapcsolt E-ING rendszer, még számos teendő adódik. Egyrészről, az elkövetkezendő hónapokban a szakmai nyilvánosságnak meg kell ismernie az E-ING rendszer működésével kapcsolatos technikai információkat, részletes szakmai anyagokat, valamint a jogi képviselők eljárási jogosultságával kapcsolatos személyi és tárgyi feltételeket, amelyek az új rendszer zökkenőmentes indulásának alapját jelentik. Másrészt ugyancsak várat még magára a széles körű társadalmi tájékoztatás, miszerint az E-ING rendszerben már minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás, vagy AVDH szolgáltatás használata lesz szükséges az ingatlanok átruházáshoz szükséges úgynevezett bejegyzési engedély aláírásához.

Kérdése van?
Forduljon bizalommal szakértő kollégánkhoz!

Hírek

A Niveus Consulting Group közleménye a 2021-es adóbevételek alakulásáról

Az áfabevételek alapján is jól teljesített a gazdaság

Niveus hírlevél – 2024. február

Számos pontban változott a Számviteli törvény, a legfőbb változásokat két külön hírlevélben ismertetjük. Most a változások második részére kerül sor. Több minden változott a bérszámfejtés területén is. Még van pár nap a karbonvám jelentéstételi határidőig. Új megoldásunk az „Építményadó és telekadó optimalizátor”. Szintet léptünk és új irodaházba költözött a Niveus Consulting Group. Februári hírlevelünkben ezekkel a témákkal foglalkozunk.

Niveus hírlevél – 2025. március

Közzétette a NAV a 2025-ös ellenőrzési tervét. Újabb KIVA módosítás a láthatáron. Előleg vagy előre fizetés – jelentős a különbség áfa szempontjából. Megjelent az Európai Bíróság „ESG” Omnibusz javaslatcsomagja. Iránymutató állásfoglalás jelent meg a bizalmi vagyonkezelés témakörében. Milyen segítségre lehet szükség a 2024. évi bevallások során. Elérhető a Demján Sándor Tőkeprogram. Áprilisban újabb pályázati lehetőségek nyílnak meg a cégeknek. A már szokásos Niveus felmérés a vállalatok gazdasági várakozásairól. Márciusi hírlevelünkben ezekkel a témákkal foglalkozunk.

Kapcsolat

+36 30 678 9794

Köszönjük üzenetét!

Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!