Új egyszerűsített vállalkozói adó a több adóbevételért

2024. Február 13.

A magyar költségvetés és az áfabevételek kapcsolata komoly figyelmet kelt 2024-ban, miközben az ország gazdasága új kihívásokkal néz szembe. Az áfabevételek visszaesése nagy kihívást jelent a költségvetés számára, mivel az áfabevételek adják az összes adóbevétel csaknem felét. A 2023-as évben már látható volt, hogy elindult egy nem túl kedvező tendencia (közel ezermilliárd forinttal kevesebb, - alig 7.000 milliárd forint - áfabevétel folyt be, mint a tervezett érték). Ez az elmaradás komoly kihívásokat jelent az államháztartás számára.

 

Ráadásul a 2024-es évre meghatározott több, mint 8.500 milliárd forintos terv is meglehetősen ambiciózusnak tűnik. A költségvetés hiányának növekedése és az áfabevételek elmaradása arra kényszerítheti a kormányt, hogy sürgős intézkedéseket tegyen. A fogyasztást ösztönző intézkedések, valamint az adóelkerülések elleni még hatékonyabb fellépés lehetnek azok a területek, ahol meg lehet támogatni az adóbevételek alakulását.

 

Melyek lehetnek ezek Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere szerint?

 

Fogyasztást ösztönző eszközök:

 

  • Annak érdekében, hogy több legyen az emberek fogyasztása, a cégek helyzetbe hozása lehet egy olyan cél, amely által többet tudnak fizetni a munkavállalóiknak. A szociális hozzájárulási adó további csökkentése, és az egyes cafeteria elemek kedvezőbb adózási konstrukcióvá alakítása lehet erre a megfelelő eszköz
  • Az infláció leszorítása is egy jó irány, ez most jó úton halad
  • A gyenge forint erősíti az importárak alakulásán keresztül az inflációt, ezért törekedni kell a stabil forintárfolyamra

 

Adópolitikai eszközök:

  • Az e-nyugta bevezetése segíthet a további fehérítésben és ezáltal az áfabevételek növelésében
  • Az e-áfa segíthet a fizetendő áfa transzparens bevallásában
  • Egy egyszerűsített vállalkozói (kis)adó hatékony eszköz lehet a KATA átalakítása miatt a szürkegazdaságba elvándorolt jövedelem fehérítésében
  • Hatékony/célzott ellenőrzések, kockázatalapú elemzés alapján kiválasztás és ez alapján az ellenőrzések lefolytatása

Kérdése van?
Forduljon bizalommal szakértő kollégánkhoz!

Hírek

SZJA-bevallás: Ne hagyjuk az utolsó pillanatra!

Elindult az adóbevallási szezon, és bár a májusi határidő még távolinak tűnhet, érdemes időben felkészülni. Bagdi Lajos, a Niveus partnere a Világgazdaságnak adott interjúban összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat. -Március 15. – A NAV ekkor készíti el az SZJA-tervezeteket, amelyek az eSZJA-felületen elérhetővé válnak. -Május 20. – A bevallás végső határideje, ekkorra kell benyújtani a módosításokat és befizetni az esetleges adót. Bagdi Lajos kiemelte: fontos ellenőrizni a NAV által készített tervezetet, mert ha abban nem szerepel minden jövedelmünk vagy igénybe vehető kedvezményünk, akkor módosításra van szükség. Ne feledjük az 1+1 százalékos felajánlást! Civil szervezeteket és egyházakat segíthetünk, ha rendelkezünk róla – a határidő szintén május 20.

Miért érdemes áttérni a devizaalapú könyvelésre és adófizetésre?

A forint novemberre rég nem látott erőre kapott az euróval szemben, év eleje óta mintegy 6%-ot erősödve. Bár ez kedvez az infláció mérséklésében, komoly kihívást jelent az exportőr cégek számára. A forintban számított árbevételek csökkennek, a pénzügyi mutatók ingadoznak, az éves tervezés bizonytalanná válik. Ilyen környezetben a devizában történő könyvelés jelentős előnyöket kínál: stabilabb, átláthatóbb pénzügyi képet, jobb tervezhetőséget és a nemzetközi összehasonlíthatóságot biztosít a vállalkozás számára – hívja fel a figyelmet Antretter Erzsébet, a Niveus adótanácsadási üzletágának vezetője.

Carports associated with residential properties: when can the 5% VAT rate be applied?

The VAT treatment of parking spaces related to residential properties is not always straightforward. Whether an item is referred to as a garage, parking space or carport is not decisive in itself; several factors need to be assessed together to determine the correct VAT rate.

Kapcsolat

+36 30 678 9794

Köszönjük üzenetét!

Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!