Szigorú keretek a lezárt időszakok áfakorrekciójánál: magyar ügyben döntött az uniós bíróság

Az Európai Unió Törvényszéke egy magyar vonatkozású ügyben (T-198/25. sz. ügy) hozott fontos ítéletet, amely az adóellenőrzéssel már lezárt időszakokra vonatkozó, tévesen felszámított áfa utólagos korrekciójának és visszaigénylésének korlátait tisztázza.

Az alapügyben egy magyar társaság visszaváltható göngyölegek letéti díja után tévesen számított fel áfát. Bár a cég már 2015-ben minisztériumi állásfoglalást kapott arról, hogy az ügyletek nem tartoznak az áfa hatálya alá – így a számlák és a bevallások önellenőrzéssel javíthatók –, a korábbi időszakok korrekcióját mégsem végezte el. Ezt követően a NAV ellenőrzést folytatott le a cégnél a 2015 és 2017 közötti időszakra, amelyet 2018-ban jogerősen lezárt. A magyar szabályok szerint ezzel az időszak „ellenőrzéssel lezárttá” vált, amelyet önellenőrzéssel már nem lehet módosítani.

A társaság csak 2020 végén kért ismételt ellenőrzést a NAV-tól a tévesen befizetett áfa visszaigénylése érdekében. A hazai szabályozás szerint azonban lezárt időszak ismételt vizsgálatára csak olyan új tény alapján van lehetőség, amelyről az adózó korábban önhibáján kívül nem tudhatott. Mivel a cég már évekkel korábban tisztában volt a korrekció lehetőségével és a számlák adataival, az adóhatóság elutasította a kérelmet. A cég arra hivatkozva fordult bírósághoz, hogy az elutasítás sérti az adósemlegesség elvét, hiszen az elévülési idő még nem járt le, és a költségvetést sem érte adókiesés.

Az uniós bíróság azonban a magyar adóhatóság álláspontját erősítette meg, a jogbiztonság elvére helyezve a hangsúlyt. Rámutatott, hogy a cégnek több mint három éve volt a hibák javítására: az ellenőrzés megkezdése előtt önellenőrzéssel, majd a vizsgálat több mint hét hónapja alatt, végül pedig a lezáró határozat elleni fellebbezés során is benyújthatta volna a helyesbítő számlákat. Ez az időtartam bőségesen ésszerűnek minősül a jogok gyakorlására, a javítandó számlák nagy száma pedig nem mentesíti az adózót a mulasztás alól.

Az ítélet legfőbb tanulsága a hazai vállalkozások számára, hogy az uniós alapelvek nem használhatók fel „mentőövként” a saját adminisztratív késedelmük orvoslására. Nem ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely a lezárt időszakok korrekcióját szigorúan korábban nem ismert, új tény felmerüléséhez köti – még akkor sem, ha az általános elévülési idő még nem telt el, és nem merült fel adókiesés veszélye.