Niveus hírlevél – 2022. május

2022. Május 31.

Ahogyan az várható volt, 2022. május 25-én – az Alaptörvény módosítása után – a kormány kihirdette a háborús vészhelyzetet, majd másnap bejelentette bizonyos szektorokban az extraprofit adó bevezetését. Megjelentek továbbá egyes, a vészhelyzethez kapcsolódó rendelkezéseket tartalmazó kormányrendeletek. Májusi hírlevelünkben ezek közül mutatunk be néhányat, illetve az ügyfeleink körében a gazdasági kilátásokról végzett felmérés eredményeiről adunk rövid áttekintést.

 

Extraprofit különadó

2022.május 25-én a kormány bejelentette a rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását, illetve kötelezni fogja a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk egy részét ebbe a két alapba fizessék be. Ezzel több, mint 800 milliárd forintos külön adóterhelést kaphatnak egyes szektorok. A különböző iparágakat eltérő mértékben fogja érinteni a többlet-adóterhelés. Leginkább a bankszektort és az energiaágazatot (csaknem 300-300 milliárd forint összegben) fogja sújtani a különadó, amelyet a jelenlegi tervek szerint határozott időre vezetnek be, így várhatóan 2022-ben és 2023-ban lesz ilyen kötelezettsége az érintetteknek.

 

A bejelentések alapján újra megjelenik a reklámadó és megadóztatásra kerülnek (utasszám alapján) a légitársaságok. Az ágazati különadók mellett közel 100 milliárd forintos nagyságrendben további adóemelésekre is számítani kell. Emelik például a gyógyszeripari különadót, a népegészségügyi termékadót, a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adóját és nő a cégautók utáni adófizetési kötelezettség.

 

Hatósági üzemanyagár

A 186/2022. (V. 26.) Korm. rendelet értelmében 2022. május 27-től az üzemanyag nem hatósági áras termék, ha azt külföldi rendszámú jármű töltése érdekében értékesítik. (A 3,5 tonnát meghaladó külföldi rendszámú tehergépkocsik már eddig is piaci áron tankolhattak, mint ahogy a 7,5 tonnát meghaladó magyar teherautók is.). Kivételt képeznek azonban azok a külföldi rendszámú gépjárművek, amelyek államjelzése szerinti országban az üzemanyag hatósági áras termék, és ezen országban a magyar autók is tankolhatnak hatósági áras üzemanyagot (pl. Szlovénia, Szerbia). Ezen országok listáját a külpolitikáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

 

Kisbenzinkutak üzemeltetőinek adott kedvezmények

A 190/2022. (V. 26.) Korm. rendelet rendelkezik bizonyos, a veszélyhelyzet végéhez kötött jogszabályok sorsáról. E rendelet alapján hatályban maradnak azok a szabályok, amelyek a kisbenzinkutakat üzemeltetőinek biztosítanak bizonyos kedvezményeket. Ezek a 2022. április 29-ei módosítást követően többek között a következők: szociális hozzájárulási adó, rehabilitációs hozzájárulás, KATA alól mentesség legfeljebb 4 alkalmazott jövedelmére 2022. júliusig, bérleti szerződés felmondásának tilalma 2022. július 1-ig, bérleti díj fizetési moratórium 2022 június végéig, menteség a jövedéki kiskereskedőként folytatott értékesítési tevékenysége alapján megállapított energiamegtakarítási kötelezettség 33%-ának teljesítésére vonatkozó kötelezettsége alól.

 

Szép Kártya élelmiszer felhasználhatósága

A 190/2022. (V. 26.) Korm. rendelet szintén megerősíti a Széchenyi Pihenők Kártyákkal kapcsolatban korábban hozott rendelkezések (a 781/2021. kormányrendelet 2022. április 29-étől hatályos szabályai) hatályát, így béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállaló részére a 2022. évben a Széchenyi Pihenő Kártya vendéglátás alszámlájára utalt, a melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) kormányrendeletben meghatározott étkezési szolgáltatásra és a kereskedő által 2022. február 1. és 2022. július 1. között értékesített élelmiszer vásárlására felhasználható – több juttatótól származóan együttvéve – legfeljebb évi 150 ezer forint támogatás. Ez azt jelenti, hogy a SZÉP-kártya elfogadására szerződött kereskedőknél nem csak május végéig, hanem még júniusban is lehet SZÉP kártyával élelmiszert vásárolni.

Home office szabályozás

2022.június 1-től törvényi szintre emelkedik a vészhelyzet ideje alatt született távmunka szabályozás. Ennek megfelelően továbbra is igazolás nélkül, költségként elszámolható tételnek minősül a távmunkavégzés keretében munkát végző munkavállalónak, a távmunkavégzéssel összefüggésben költségtérítés címén fizetett összegből legfeljebb havonta, az adóév első napján érvényes havi minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg (2022-ben havi 20.000 Ft).

 

Niveus felmérés a gazdasági várakozásokról

A Niveus Consulting Group ügyfelei körében több száz fős mintán végzett felmérést a vállalkozások gazdasági várakozásairól. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, az árfolyam ingadozás, valamint az ukrán háború hatással van-e a cégek működésére.

 

A felmérés alapján úgy tűnik, hogy a magyar vállalkozások inkább borúlátóak. A megkérdezettek 85 százaléka véli úgy ugyanis, hogy a következő 2 évben rosszabb lesz az ország gazdasági kilátása, mint az elmúlt két esztendőben. Alig 12 százalékuk optimista; ők jobb évekre számítanak a közeljövőben, míg 4 százalék szerint ugyanolyan időszak áll előttünk, mint most. A saját vállalkozásukat illetően sem túlzottan derűlátóak a vállalkozások, ugyanakkor közel sem olyan mértékben, mint az országkilátásokat illetően. Ugyanannyian ítélik meg kedvezőtlenebbnek az elkövetkező éveket (42 százalék), mint amennyien a mostanihoz hasonló évekre számítanak a jövőben is. Az „optimisták” aránya 16 százalék, ők a gazdasági környezet javulásra számítanak 2023-2024-ben. A felmérésből az is kiderült, hogy gazdasági válság esetén döntően négy különböző kormányzati beavatkozást igényelnének a cégek: 42 százalék adócsökkenést/adókedvezményt, közel 20 százalék bértámogatást, 15 százalék járuléktámogatást látna szívesen, illetve a magas energiaárak miatt állami beavatkozásnak a megkérdezettek 16 százaléka örülne.

 

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdése merülne fel, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal

Kérdése van?
Forduljon bizalommal szakértő kollégánkhoz

Hírek

Megszűnik az Ügyfélkapu, hogy érinti ez a könyvelőket?

A Niveus Legal a portfolio.hu-n beszél arról, hogy mi lesz azokkal a könyvelőkkel, akik eddig az Ügyfélkapu azonosítóval léptek be az ügyfelük nevében az ügyintézési felületekre? Fontos tudni, hogy 2025. január 16-ától megszűnik az Ügyfélkapu és mellette egy sor bejelentkezési mód a közigazgatási, önkormányzati, bírósági és egyéb ügyintézési portálokra, helyettük két opció marad: a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás és az Ügyfélkapu+. A cikkben olvashatják a könyvelők lehetőségeit!

A Niveus Consulting Group kommentárja az online számlákkal kapcsolatos automatikus hibajelentésről

Az október 5-i tájékoztatójuk szerint a NAV 2021. októberétől az elektronikus tárhelyen keresztül tájékoztatja a cégeket arról, ha sikertelen az online számláikkal kapcsolatos adatfeltöltés. Ezzel egy régi kifogást orvosolnak, hiszen többször előfordult, hogy valamilyen hiba miatt az online számla adatszolgáltatás sikertelen volt, de erről a cégek nem, vagy csak későn szereztek tudomást-összegzi a Niveus Consulting Group.

Niveus hírlevél – 2024. május

Változott a hatóságok álláspontja a május 31-ig megtehető részesedés-bejelentéssel összefüggésben. Pénzügyminisztériumi állásfoglalás a csoportos társasági adóalanyok transzferár kiigazítását érintően. Nem megfelelő az EUB szerint a külföldiek adóvisszatérítésére alkalmazott magyar gyakorlat. Meghosszabbították a GINOP Plusz program keretei között a munkaerőképzési támogatási kérelem benyújtásának határidejét. Csúszik a Golden Visa program. A Niveus Consulting Group meghívott előadóként az energiahatékonysági adókedvezményről tart rövid előadást. Májusi hírlevelünkben ezekkel a témákkal foglalkozunk.

Kapcsolat

+36 30 678 9794

Köszönjük üzenetét!

Kollégáink hamarosan felveszik önnel a kapcsolatot!